Négy színpadon több mint hetven zenekar és DJ lép fel az idei Félszigeten, augusztus 26-29. között Marosvásárhelyen – közülük jelentett be újabbakat a fesztivál. Az underground elektronikus zenék rajongói egyik legnagyobb kedvencüket, Dub FX-et is megtalálják az idei Félsziget kínálatában. Dub FX modern kori trubadúr, szerény utcazenész és világsztár. A melbourne-i Benjamin Stanford először Manchesterben mutatkozott be utcazenészként, és most, öt évvel később már a legnagyobb fesztiválok meghívottja, klubkoncertjeivel pedig többezres tömegeket mozgat meg.
Műsorának lényege pofonegyszerű, de annál hatásosabb: rögzíti a beatboxolását, ebből a loop-pedállal előállítja az alapot, és ráénekel. Így a zenéje, amely a dubstep, a reggae, a drum and bass elemeit vonultatja fel, mindig élőben, a koncerteken vagy utcai zenéléseken születik, és ennek a varázslatnak nem lehet ellenállni. További piros pont számára, hogy önerőből lett sztárrá: a YouTube-on kapták fel, és a mai napig ragaszkodik függetlenségéhez, így idei, első lemeze is magánkiadásban jelent meg.
A Romániába gyakran látogató, abszolút közönségkedvencnek számító Dub FX a fesztivál utolsó napján, augusztus 29-én lép fel a Kiss Teraszon menyasszonya, Flower Fairy, a szaxofonos Mr. Woodnote és több vendégzenész társaságában.
A Félsziget szervezői azonban egy meglepetést is tartogatnak Dub FX rajongói és a marosvásárhelyiek számára. A művész élőben mutatja meg, honnan indult: vagyis utcazenészként mutatkozik be Marosvásárhely főterén a fesztivál ideje alatt. Dub FX és csapata ugyanis úgy döntöttek, hogy elejétől a végéig részt vesznek az ország legjobb fesztiválján, és ha már itt vannak, azt fogják csinálni, amihez a legjobban értenek.
Ráadásul nem ez az egyetlen jó hír az underground elektronikus zenék kedvelői számára: augusztus 27-én a Kiss Terasz vendége lesz a világ elsőszámú dubstep produkciója, a brit Nero. Ennek az állításnak a bizonyítására elégséges felhoznunk a legnagyobb elektronikus zenei portál, a Beatport idei közönségszavazását, amelyen a britek a legjobb dubstep előadó és a legjobb dubstep track kategóriában is az élen végeztek.
A hazai zenei kínálat is tovább bővül az ország egyetlen teljeskörű fesztiválélményt nyújtó rendezvényén: a Weekend Nagyszínpad első napján ismét a Félszigetre érkezik a közkedvelt Vama, míg a Kiss Teraszon a temesvári Persona mutatkozik be. A nagyszínpad második napját (augusztus 27.) a Directia 5 nyitja a The Rasmus, a Quimby és a Gorillaz Sound System előtt. Szintén ezen a napon lép a Kiss Terasz színpadára az acid jazz hazai élzenekara, a Blazzaj. A Party Tentben ezt a napot a marosvásárhelyi Ultimul Rând kezdi, augusztus 28-án pedig a Butterflies In My Stomach jazz-bulija zárja az estét ugyanezen a helyszínen. A Ciuc Party Tentben augusztus 29-én erős kezdésre lehet számítani, hiszen a közismert Taxi zenekar gondoskodik róla, hogy idejében beinduljon a buli. Ami aztán valószínűleg a Kiss Teraszon folytatódik, Artan és zenekara, a Partizan vezényletével.
A Kiss Terasz programjában történt egy változás: a spanyol Che Sudaka nem augusztus 29-én, hanem augusztus 28-án lép fel ezen a helyszínen.
